Miért látják a kutyák az orrukkal a világot a városban: érzékszervi túlélés az aszfalt közepette
Minden alkalommal, amikor sétálni indulsz, a kutyád az illatok óceánjába mártja az orrát, miközben te csak a szürke járdát és a házfalakat látod.
A városi kutya számára az orra válik a fő navigációs eszközzé és hírforrássá, így az unalmas dwori egy lebilincselő epikus regénybe fordul – számol be a .
A nagyváros levegője telítődik molekuláris történetekkel járókelőkről, macskákról, rokonokról és ezernyi más, szemmel láthatatlan eseményről.
Fotó:
Ez a szimatolás nem üres kíváncsiság, hanem intenzív elemző munka. A kutya agya ebben a pillanatban összetett adatokat dolgoz fel: a jelző korát, nemét, egészségi és érzelmi állapotát, megjelenésének idejét, sőt még a társadalmi státuszát is.
Ha megfosztjuk kedvencünket attól a lehetőségtől, hogy teljes mértékben „kiolvassa” ezt a szagújságot, információéhségre és unalomra ítéljük, ami otthon gyakran destruktív viselkedést eredményez.
Tehát egy számodra monotonnak tűnő útvonal a kutyád számára minden nap más és más. Egy új illat egy ismerős lámpaoszlopon olyan, mint egy friss jegyzet a kedvenc hírportálodon.
A szakértők kitartanak amellett, hogy húsz perc „orrfutás” jobban fárasztja a kutyát, mint egy órányi kocogás a kerékpár mellett, mert megterheli a fő kognitív szervet. Így tartja fenn az állat a mentálhigiénéjét egy olyan világban, ahol szinte minden természetes ösztön el van nyomva.
Azok a gazdik, akik sietve, a legrövidebb úton vonszolják haza kedvencüket, apró, de mindennapos árulást követnek el.
Figyelmen kívül hagyják barátjuk alapvető szükségletét, akinek élete szó szerint a szaglás körül forog.
Hagyja, hogy kutyája maga válassza meg a tempót és az érdeklődési pontokat, és meglátja, mennyivel elégedettebb és nyugodtabb lesz, amikor visszatér a lakásba. Az ő világát nem korlátozzák falak, hanem több száz méterre terjed ki minden irányba – széllel lefelé.
A városi környezet eleve szegényes egy olyan állat számára, amelynek a járdán kell vécére mennie, és alig érzi a talajt a mancsa alatt.
A szaglás lesz számára az utolsó kommunikációs csatorna a vadon élő állatokkal, egy módja annak, hogy a teret a sajátjának, megjelöltnek és érthetőnek érezze.
Amikor megáll a következő bokornál, nem csak várakozik – elismeri a jogát, hogy ne csak háziállat legyen, hanem egy kutya, akinek a legfontosabb felfedezéseit az orra hegyénél teszi.
Olvassa el még
- Mi történik, ha egy kutya szabályok nélkül él: miért van létfontosságú vezetőre szüksége
- Miért vinné a macska a zsákmányt: egy szerelmi rituálé és az apokalipszis ígérete